17 Bangtan High School

Az ismeretlen alak szó nélkül ragadja meg Taehyungot, aki a meglepettségtől nem is ellenkezik. Még akkor sem, amikor a földön kötnek ki mind a ketten, és verekedni kezdenek. Magamhoz térve, a harmatnyi erőmmel rontok neki az idegennek. Azaz, rontanék, de Dyul előttem terem, megállásra késztetve.

- Kunwoo! Azonnal engedd el! - üvölt az idegenre, aki egy pillanatra felkapja a fejét, Dyulra nézve. Tae kihasználva az alkalmat, megragadja - ezek szerint Kunwoo - gallérját, és maga alá rántva kever le neki néhány erős, egymást követő jobbost. Az én pasim. - Te is, Taehyung! Álljatok le mindketten, idióták! - száll be a csatába Dyul is, mire én is észbe kapok,  és szerelmemhez sietve ölelem meg szorosan, míg Dong-yul a szemétládához siet. Ki a fene ez, és miért verte meg Tae-t?

- Yul, ő egy rohadék, te is tudod! Tudja, hogy mit érzel, mégis... - Bár üvöltve kezdi mondatát, Kunwoo mégis elhalkul a végére, először barátjára, majd Taera emelve tekintetét. Rólam tudomást sem véve.

- Hagyjuk ezt most, gyere fel inkább. Lemossuk a vért - segíti fel Dyul Kunwoot, majd bármi szó vagy magyarázat nélkül kíséri fel az emeletre. Mi a franc volt ez?

- Jól vagy, Tae?- kérdem aggódva a vérző száját fogó szerelmemet, aki csak bizonytalanul bólint egyet, a két imént távozott jómadár után nézve. - Ki ez? Miért vert meg? - simítok arcára, mire végre rám emeli a tekintetét, majd enyhén elmosolyodik.

- Ő Dong-yul legjobb barátja, folyton nála alszik, vagy ő alszik itt. Nem igazán kedveljük egymást, érthetetlen okokból - nevet fel keserűen.

- Láthatóan okkal támadt meg - folytatom a felesleges aggódást, ugyanis Tae láthatóan nem sérült meg komolyan. Ha még mosolyogni is tud!

- Nem, de most nem ezzel akarok foglalkozni - karolja át a derekam és húz magához, mire azonnal elvörösödöm. Bármilyen jó érzés is a karjaiban lenni, a házban itt van az a két patkány, így gyorsan eltolom magamtól szerelmemet, aki összezavarodva pillant rám. - Mi a baj?

- Nem mennénk inkább máshova? - kérdem bizonytalanul, reménykedve, hogy beleegyezik. Sóhajt egyet, majd csalódottan bólint, de azért elindul kifelé. Később még bocsánatot kérek.

Épp elindulunk kifelé, mikor a lépcső felől hirtelen kiabálás üti meg a fülünket, mire mind a ketten összenézünk. Megtorpanva állunk és várjuk a folytatást, ami nemsokára meg is érkezik, egy hangos ajtócsapódás és egy dühösen robogó Kunwoo formájában. Minket le se szarva veszi az irányt a bejárati ajtó felé, de a szorosan mögötte szaladó Dyul még időben megállítja. Mi csak döbbenten és tehetetlenül állunk, nézve, ahogy azok veszekednek, egymáshoz vágva a sértőbbnél sértőbb szavakat.

- Szerinted ez tényleg megoldás? Hogy beszéljelek le erről, ha ilyen hülye vagy? - kiabál Kunwoo torka szakadtából, ami nagyon megrémít. A srácnak nem semmi a testfelépítése, még Taehyungnál is magasabb, és körülbelül olyan izmos, mint egy profi bokszoló. Kész csoda, hogy Tae túlélte a támadását.

- Lehetne, hogy ezt nem itt beszéljük meg előtte...? - pillant Dyul Taera, majd rám, kicsit lehajtva a fejét. Neki is elég kellemetlen a szitu.

- Nem! Ezt itt és most le kell rendezni. - Ezzel megragadja Taehyung gallérját, aki már kapna a srác keze után, de az még azelőtt Dyulnak lökve elengedi, hogy Tae akárcsak hozzáérhetne. - Gyerünk, mondd meg neki, most azonnal! Vagy engem egy életre elfelejthetsz - teszi keresztbe a karjait Kunwoo, felvéve egy katonás pózt, szilárdan állva. Ez biztosan középiskolás? És minek ráncigálja Taet?

- Te megőrültél...? - döbben le Dyul, én pedig itt elégelem meg a dolgot.

- Már elnézést, de szeretnék a párommal kettesben maradni, akár itt, akár máshol, és a ti vitátok egyáltalán nem érdekel, sőt mi több, rohadtul idegesít - förmedek rá előbb Kunwoora, aki rám kapja a tekintetét, ami miatt inkább Dyulra nézek. Ez a srác fosatós, nagyon.

- Igen, Kooknak igaza van. Akármi bajotok is van, nekünk erre nincs időnk. Kunwoo, ha csak kiabálsz meg rángatsz, akkor akár el is mehetsz, Dyul, te meg menj vele, és vissza se gyere! - sziszegi hyung ijesztő éllel a hangjában, amitől Dong-yulban megfagy a vér. Lehajtott fejjel rágja az alsó ajkát, mint aki nem hiszi el, amit az imént hallott. Még én sem hallottam a páromat így beszélni.

- Jó! Úgysincs mit beszélnünk - indul meg határozottan a kijárat felé, kikerülve Kunwoot. Azt hittem, ő majd keményen visszatartja és lekever Taenak még pár felesleges ütést, de nagy meglepetésemre, szó nélkül kiengedi Dyult, és egy kisebb sóhaj kíséretében utána baktat. Ezeknek mi bajuk, de komolyan?

- Te jól vagy? - simít vállamra kedvesen Taehyung, amitől egy pillanatra kellemes borzongás fut végig rajtam, amit ő csak megmosolyog, de nem teszi szóvá.

- Ezt nekem kellene kérdeznem - mosolygok rá zavartan, majd elindulok a szobája felé, nyomomban vele. - Menjünk fel, és csináljunk valamit!

(Sziasztok! Bocsi a késői részért, de igyekeztem... Nagyon nagyon elfoglalt vagyok, komolyan, alig látok ki mostanában a tanulásból... És még így is vannak tantárgyak, amikkel gondban vagyok. Elég nagy gondban. De mivel a nyelvvizsga jelentkezését sikeresen lekéstem, még van egy fél évem arra, hogy a kövire készüljek, szóval ilyen szempontból most ti vagytok a szerencsésebbek. Már, ha tényleg érdekel valakit ez a bénácska történet. :D

Innentől igyekszem havonta minimum egy részt hozni, bocsánat, hogy ennyit kell várni rám. Remélem azért vannak még, akik olvasnak. :D További jó tanévet  mindenkinek! ^^)

Szünet

Sajnálom, de kénytelen vagyok ideiglenesen szüneteltetni a blogot. Tudom, látom a statisztikákon, hogy egy csomóan jöttök fel naponta, de ebben a hónapban biztosan nem tudom hozni a következő részeket, és valószínűleg szeptemberben sem. Októberben már nagyobb valószínűséggel, szóval ha van valaki, aki angyalian várja a kövi részt, októberig fel se jöjjön, de ígérek neki abban a hónapban minimum két részt, mert már elkezdtem írni a kövit, de új projekten is dolgozok és a Zsuzsival közös ficin is, valamint nemsoká nyelvvizsga utána meg egy másik, és kitűnőnek kell lenni az esélyes ösztöndíjhoz. (Meg az egyetemre, ahova jelentkeznék, az év végi jegyeknek kell jónak lenniük.)
Sajnálom még egyszer, de ígérem, két hónap, és jönnek a részek újra. <3

16 Bangtan High School

Sokkosan lépkedek a folyosón, vissza a tanteremhez. Dyul… szerelmes belém, vagy mi a franc van?

Miután elengedett a szertárban, ki is osontam onnan. Szerencsére, már senki sem állt az ajtó előtt. Dyul még ott maradt, mozdulatlanul. Nem tudom, mit jelentsen ez az egész, de mindenképp el kell mondanom a történteket Taehyungnak!

Be is lépek a terembe, ahol Tae láthatóan még mindig Heát fűzi. Amikor meglátja, hogy egyedül vagyok, mégis inkább csak odajön hozzám, befejezve korábbi tevékenységeit.
- Minden rendben, Kookie? - néz rám értetlenül. - Sápadt vagy. Történt valami? - válaszolni azonban nincs időm, mert becsengetnek.
- Majd szünetben elmesélek mindent - tolom el magamtól és lépek padomhoz, hogy egy hangos sóhaj kíséretében helyet is foglaljak a székemen. Tae zavartan foglal helyet mellettem, szóra is nyitja a száját, de belép a tanár. Angol… Hát, nem épp a kedvenc tantárgyam.
- Kim Dong-yul jelen van? - néz körül a termen Namjoon tanár úr, mire én is felkapom a fejem. Nem jött vissza a terembe.
- Nem érzi jól magát - felelek hirtelen, ezzel magamat is meglepve. Érzem magamon Tae értetlen tekintetét, így én is rá nézek egy másodpercig megnyugtatva, hogy nincs semmi baj. Azaz, van, de azt majd később.
- Értem. Hát, akkor kezdjük is. Elevenítsük fel a múlt órai anyagot egy rövid kisdolgozattal! - csapja össze tenyereit a tanár, míg a többiek velem együtt elfúló, kelletlen nyögést eresztenek meg. A többiek csak a dolgozat miatt, én meg azért, mert nem tudom kezelni a stresszes helyzeteket.

Az óra végére már jobb kedvem lesz. Padtársam segített a dolgozatban is, és nagyjából össze is szedtem, mit mondok neki, mi van Dyullal. A kicsöngetésnél szinte azonnal felálltam, és kihúztam magammal a teremből.  Az udvar azon részéig mentünk, ahol a múltkor Heával beszélgettünk. Tanulva a legutóbbi esetből, direkt figyeltem, jön-e mögöttünk valaki vagy hallgatózik-e. Szerencsére nem volt senki.
- Na, mi az, mondjad már! - zökkent vissza a valóságba Taehyung két erős kezével, melyekkel gyengéden rázogat. Imádom a kezeit, olyan nagyok!
- Ah… persze, igen, öm… - rázom meg a fejem. Basszus, ezt mégis hogy kell elkezdeni? - Na, az van… Dyul… - Tae türelmesen várja, míg összeszedem gondolataimat. - Berángatott a szertárba, és mondott dolgokat - tördelem ujjaimat.
- Oké. Először is: - fogta meg kezeimet, és leereszti kettőnk közé. - ezt ne csináld. A frász kerülget, ha valaki tördeli az ujjait. Másodszor, milyen dolgokat? - ráz meg egy kicsit jelezve, hogy meséljek már.
- Hát… Valami olyasmit, hogy mennyire kár, hogy én nem érzek semmit iránta. Szomorkodott, meg minden… Ez még nem is lenne furcsa, mivel el akar happolni tőled, de előtte egyértelműen tudomásul vette, hogy Heára hajtasz. Asszem… - tördeltem volna tovább ujjaimat, de felhagyva ezzel, inkább csak zsebre teszem őket. Taehyung mozdulatlanul néz maga elé. Nem tudok semmit leolvasni az arcáról.
- Szóval… beléd zúgott? - kérdi felocsúdva. Ezt mondom neki, de csak most esett le? Ezen gondolkozott?
- Szerintem, de nem tudom!
- Ajh… Minden esetre, folytassuk ezt Heával. Majd meglátjuk, mi van - vakargatja haját.
- Igen, szerintem is - helyeslek bólogatva, majd indulnék is meg, de hyungom utamat állja. - Mi az?
- Kook… kettesben vagyunk - vigyorodik el perverzül. Időm sincs felfogni, mire céloz, egyből a falnak présel és hevesen ajkaimra mar. Hezitálás nélkül viszonzom édes csókját, halványan el is vörösödve.

Rövid idő múlva, kezei derekamon állapodnak meg és egész testével az enyémhez préselődik. Bal karom nyakába akasztom, a jobbikkal dús hajába túrok, és csak élvezem nyelvünk heves játékát. Olyan forró, olyan intenzív, hogy néha levegőt is elfelejtek venni. Ilyenkor halkan felszusszanok, hogy ismét éltető oxigénhez juthassak, de emiatt Tae egyre tüzesebb lesz. Alig hagy lélegezni, de nem zavar. Sokkal jobban leköti figyelmem kezdeti merevedése, melyet az én ölemnek dörzsöl. 

Megérezve lábaim közt férfiasságát, fel is nyögök, mire derekamról kezei fenekemre siklanak. Kicsit megcsapkodja a combom, tudtomra adva, hogy az ölébe akar venni. Anélkül, hogy ajkaink elválnának, lábaimat átkulcsolom derekán, míg ő félgömbjeimet markolászva dörgöli ágyékát az enyémhez. Szusszanásaim és nyögéseim egyre hangosabbak és gyakoribbak, de Tae nem úgy néz ki, mintha le akarna állni. Kicsit megrántom haját, hogy hátrébb húzódjon, és beszélni tudjak hozzá.
- Taeh… le kellene… ah! Állni - nyögdécselem, de ezzel csak azt érem el, hogy nyakamra hajol és durván megszívja rajta a bőrt. A váratlan ingerre kicsit hangosabban nyögök fel, így azonnal szám elé kapom kezem. - Tae… mi lesz… ha meglát valaki? - kérdem, szinte visszafojtott lélegzettel.
- Akkor majd azt látják, milyen gyönyörű vagy - nyalja meg az imént kiszívott területet, majd leereszt. Hát ez hülye! Megőrült? Ilyet mondani…

Nincs időm elpirulni sem, ugyanis hyungom már övemmel babrál. Csípőmre fogva, egyszerre tol neki a falnak és kezdi lehámozni rólam a nadrágom. Várjunk… úristen, mi van?
- Tae! Állj, mit akarsz csinálni? - kérdem kétségbeesetten, eltolva mellkasánál, amennyire csak tudom.
- Ne izgulj már ennyit - kacsint rám, azzal kioldja a nadrágom, és benyúl alsóm alá. Hitetlenül nyögök fel, mégis, a vágy és az érzés, hogy a nemességemet fogja, izgalommal tölt el.

Épp visszavágnék, de elkezdi kíméletlenül mozgatni kezét, nekem pedig a torkomra égnek a szavak. A helyzet miatt, a lehető legjobban visszafogom a hangom azzal, hogy egyik kezemmel betapasztom a szám. Másik kezemmel Tae vállába marok és a fejem hátra vetem. Nem tudok ellenállni. Még, ha akarnék, se. Taehyung visszahajol nyakamra és tovább kényeztet, ezzel megnehezítve nekem a csendben maradást. Hosszú percek múlva, végül tenyerébe élvezek egy hangosabb, visszafojthatatlan nyögés kíséretében, majd a földre rogyok. Tae tök nyugodtan lenyalogatja ujjairól élvezetemet, amit én rákvörös arccal nézek végig. A csengő megszólal, hyungom pedig ennek hallatán tesz pár lépést előre, majd visszafordul. 
- Nem jössz? - kérdezi értetlen tekintettel.
- De… te is fel vagy izgulva - utalok nem kis merevedésére, amit innen látok kidudorodni nadrágjából.
- Ja, ez? Hagyd csak. Majd suli után elintézhetjük nálam - kacsint rám, majd elindul a kapu felé. Lefagyva ülök a földön, majd még mindig ledöbbent, mégis vörös színekben pompázó arccal és huncut mosollyal ajkaimon indulok szerelmem után.

Dong-yul ezután egész nap nem is volt suliban. Nem jött be órákra és máshol sem találtam az épületben, valamint rajzszakkörre sem jött. Ez elég meglepő, azt hittem, legalább ide el fog jönni.
- Nem hinném, hogy otthon van - gondolkodik Tae hazafele úton. - Úgy volt, egy haverjánál alszik. Valamin összeveszett a szülőkkel.
- Biztos, hogy átmehetek? Nem szeretnék zavarni - pironkodok. Mindketten tudjuk, mit fogunk csinálni, ha én most átmegyek.
- Te? Zavarni? Soha - mosolyog rám negédesen, majd megérzem forró ujjait tenyeremre simulni. Viszonzom gesztusát, így kézen fogva sétálunk a sötét, kihalt utcákon. Őszintén, az se zavarna, ha tele lenne az utca, és mindenki minket bámulna. Akkor is ilyen szorosan fognám a kezét. - Meg is jöttük - veszi elő a kulcsait, majd ki is nyitja a bejárati ajtót. - Azért, hívd fel anyukádat, vagy vala-

Nem tudja befejezni, mert egy igen heves alak berántja az ajtón, lelöki a földre, és fölé hajolva ütni kezdi, ahol éri.

(Sziasztok! Bocsi a késői részért, valahogy nem jött az ihlet és idő. Viszont, nyár van - nektek, nekem még suli van ám - szóval lesz időm, remélhetőleg kedvem is. Valamint, ami időm volt, azt is a ~Zsuzsival közös ficink~ írásának szenteltem, szóval nem mondhatja senki, hogy nem írtam. Most viszont egy nagyobb csavart tervezek, szóval kérlek, élvezettel olvassátok! Kellemes szünetet!)

15 Bangtan High School

Nehezen ugyan, de ülő helyzetbe tornázom magam, hogy az éjjeliszekrényemen ugráló ébresztőórát lecsaphassam a fenébe. Utálom a hétfő reggeleket, nagyon is! Ráadásul, végre összejöttem - vagy mi - Taehyunggal, de most Heajunggal kell foglalkoznunk. Abban ez viszont előnyös, hogy nem esünk egymásnak az osztályban. Nemrég kezdődött a suli, senki nem ismeri az identitásomat igazoló titkot sem, miszerint Kim Taehyung a párom. Ha egymásnak esnénk, vagy csak bármi félreérthető dolgot csinálnánk, az biztosan pletykákat szülne… Igen, Tae elég népszerű a lányok körében, nem csodálom. Ő viszont már az enyém, haha!

Abszolút kedvetlenül, végül felállok, hogy reggeli rutinjaimat elvégezzem, és a sulinak nevezett börtönbe induljak. Annyi felesleges tantárgy, felesleges óra, felesleges idő… De legalább nem vagyok egyedül.

Miután gyorsan lezuhanyoztam és egyenruhámat is magamra szenvedtem, táskámat vállamra dobva indultam a földszintre, hogy egy kenyeret és almát kikapva rohanjak is, hogy el ne késsek. A szüleim korán dolgozni mentek, a bátyám sincs itthon, szóval bezártam a kaput, és el is indultam. Nem számítottam útitársakra.  
- Szia, Süti! - hallom meg magam mögött az idegesítő hangot, amit jelenleg a hátam közepére sem kívánok. Végül magamra erőltetve a szokásos mosolyomat pördülök meg tengelyem körül, visszaintve Dyulnak.  
- Szia! Hogy telik a hétfő? - kérdem, ezer wattos mosollyal ajkaimon. Tudat alatt azért mégis felvillanyoz a gondolat, vagy jobban mondva a remény, miszerint nemsokára Hea-val fog suliba járkálni, nem velem. 
- Most, hogy látlak, ezerszer jobban - mosolyodik el, mire legszívesebben megforgatnám a szemeimet, de nem teszem. - Indulhatunk? Nem kéne elkésnünk, és… Jungkook - néz hirtelen számra, amitől kicsit megijedek. Hozzám ne érjen, vagy kitekerem a kezét. - Morzsás a szád széle - nyúl arcom felé, mire automatikusan térek ki előle, majd törlöm le a számat, amin mellesleg nem érzékeltem semmilyen ételt. Ennek elment az esze? 
- Tényleg? Észre sem vettem, köszi, hogy szóltál - vigyorgok rá diadalittasan, mire megemeli szemöldökét. Hozzám aztán nem nyúlsz.

Lassan megindulunk a suli felé, de az út nem telik valami kellemesen. Végig beszél, mindenféle hülyeséget felhoz, amihez hozzászólni sem tudok. Egy idő után azt is szóvá teszi, milyen kis hallgatag vagyok. Erre csak annyit mondok, csak a hétfő reggel miatt, mire röhögve átkarolja a vállamat. Egész gerincemen végigfut a hideg. Így lépünk be végül az osztályterembe is, ahol Taehyung láthatóan már meg is kezdte az akciót. Hea Tae padjára támaszkodik, aki előtte áll, lazán zsebre dugott kezekkel, láthatóan minden figyelmét a lánynak szentelve. Ha nem tudnék a tervről, én is elhinném, hogy nagyban fűzi a csajt, aki szintén nem semmin színészkedik. A fürtjeit csavargatja, végignézve Taehyung egész lényén, állandóan felvihogva, néha-néha meg is csapkodva szerelmem vállát. Dyul csak áll és nézi őket, még mindig engem karolva, ami kezd rettenetesen idegesíteni. Lassan felém fordítja tekintetét, mire megpróbálom a lehető legelképedtebb arccal bámulni a két flörtölgető személyt.  
- Te is látod, amit én? - kérdezi halkan. Hangján szinte értődik, hogy csöppet elmosolyodik, ami nem jó jel. 
- Igen - bólintok egyet zavartan. Nem azért, de tényleg zavarba hoz, hogy ilyen közel van. Nem jó értelemben. 
- Te tudtál erről? - szinte látom lelki szemeim előtt, ahogy felhúzza egyik szemöldökét, lyukat égetve arcomba. Nem, nem nézek rá, annyira jó színész nem vagyok, egyből leesne neki a tantusz. 
- Nem - hunyom le szemeimet önkénytelenül is. Zavar, hogy bámul, hagyjon már békén! 
- Értem - vigyorodik el gúnyosan. Ez nagyon nem jó jel. Nem velem kéne most foglalkoznia, szét kéne vesse az ideg, amiért rossz személyt próbál becserkészni. Ehelyett, lágyan megveregeti a vállamat, majd elsétál a padjához, onnan meredve néha rám, néha Heajungra. Most vacillál, vagy felméri a helyzetet?

Végül, a csengő ment meg attól, hogy itt álljak egész nap, mert nem tudok mit csinálni. Hea visszasétál a helyére, én meg leülök Tae mellé, aki úgy tesz, mintha nem vette volna észre, hogy bejöttünk. Odacsúsztat elém egy cetlit, amit rejtegetve Dyul mindent látó szemei elől, elolvasok. A papíron az áll: „Show Time”. Ez… olyan Taehyungos. 

- Nem, semmi ilyesmiről nincs szó! Félreérted - mondja, kicsit hangosabban, hogy Dong-yul is biztosan meghallja. Ja, már kezdjük is? 
- Akkor, magyarázd meg, kérlek - fújtatok, amennyire tudok. Elképesztő, Taehyungnak ez mennyivel jobban megy. 
- Nem tudom… én… - tetteti a bizonytalant. Ekkor lép be a tanár, ami miatt mindenki feláll, hogy a szokásos jelentés meg miegymás után elkezdődhessen az óra.  
- Ezt majd még megbeszéljük - suttogom hangosan, hogy azért hallatszódjon, de úgy tűnjön, mintha nem akarnám, hogy más is meghallja. Előre hajolva vetek egy mérges pillantást Hea-ra, aki hirtelen ezt nem tudja mire vélni, de bal szememmel kacsintok egyet, hogy megértse, valójában nem haragszom rá. Végre, valami izgalmas is történik a suliban. Remélem azért, összejön.

Már ebédszünetre csöngettek, mikor Dong-yul padomra csap, mire összerezzenek. Felnézek rá, mire széles mosollyal tekint le rám, elszántan csillogó szemekkel. 
- Süti, menjünk, együnk valamit! - ránt fel székemből pofátlanul, majd csuklómnál fogva húz ki a teremből. És pont most nincs bent Tae. Lehet, hogy Dyul csak arra várt, hogy egyedül legyek?

Lemegyünk a lépcsőn, az addig oké… De miért haladunk el az ebédlő előtt? Hol akar ez kajálni? Már épp kezdenék ellenkezni, mire gyakorlatilag berúgja a tesi szertár ajtaját, engem kíméletlenül belök rajta, majd maga mögött becsukva az ajtót hallom, ahogy kattan a zár. Szinte azonnal elönti fejemet a pánik. Erősebb nálam, ráadásul a diákok most tuti nem jönnek erre, szóval kiabálni nem tudnék. De egyébként is, mi ez az egész? 
- M-Mit… - kezdenék bele remegő hanggal, de nem tudom befejezni. Felém lép kettőt, majd két vállamat megmarkolva tol neki a falnak, mire nyekkenek egyet, kezeimet övéire emelve. Nagyon nem tetszik ez nekem. 
- Mi ez az egész, Süti? Taehyung és közted? - kérdezi, végig arcomat vizslatva, mire nyelnem kell. Kezdek félni. 
- H-hogy érted? A padtársam, és barátok vagyu- 
- Ne gyere nekem ezzel! - emeli meg csöppet a hangját, mire azonnal kifut minden vér az arcomból. Látva, mennyire ledermedtem, enyhít szorításán és hangszínét is lágyabbra veszi. - Jungkook, nem vagyok vak. Ti jártok? - kérdezi, mélyen szemeimbe nézve, mire kiráz a hideg. 
- Nem… elméletileg nem - mondom meg neki az igazat. 
- És gyakorlatilag? - emeli meg szemöldökét, vérfagyasztó mosolyt húzva kiszáradt ajkaira. Nem merek megszólalni. Elemelem róla tekintetem és a földet kezdem pásztázni, reménykedve benne, hogy nem kell válaszolnom. Eltelik egy kis idő, mire talán felfogja, én bizony nem mondok semmit. - Akkor… szabad ilyet tennem? - kérdezi ridegen, majd semminemű figyelmeztetés nélkül hajol nyakamhoz, hogy végignyaljon rajta. Megugrom, majd vadul ellenkeznék, de mindkét csuklómat a fejem mellé szegezi a falnak, hogy mozdulni se bírjak. Egész testemen végigfut az undor, amint eljut a tudatomig, hogy mit csinált velem éppen, és valószínűleg mit tervez tenni a továbbiakban. Perverzül rám vigyorog reakcióm láttán, mire csak még jobban kiráz a hideg. - Tényleg ennyire undorító vagyok a szemedben? - néz rám, tettetett szomorúsággal. Ez az ember maga a megtestesült gonosz. 
- Még annál is, mint hiszed - szinte köpöm arcába szavaim, tovább rángatva magam, de ez a tevékenységem valószínűleg zavarja annyira, hogy rögtön visszahajoljon, majd megharapjon. A váratlan fájdalom hatására felszisszenek. Hányingerem van. 
- Kár. Nagyon kár, Süti - hajtja homlokát nyakhajlatomba, lágy szavakkal illetve. Nem mozdulok, azt hiszem, rosszul hallottam. Most, mintha őszinte lett volna. 
- Miért is? - kérdezem fintorogva, jobban a falnak préselődve, hátha beszippant magába a tégla. De nem fog. 
- Mert… én tényleg… - mondandóját megszakítja a kilincs zörgése, mire mindketten az ajtó irányába meredünk. Hallunk kintről hangokat, de nem lehet érteni, mit mondanak.

Dyul - végre valahára - elenged, én pedig csuklómhoz kapva nézek rá megvető, szikrákat szóró szemekkel, amik abban a pillanatban meglágyulnak, amint meglátom szomorú, ténylegesen őszintének tűnő, megbánástól csillogó íriszeit. Még sosem láttam ilyennek.

14 Bangtan High School

Taehyunggal az egész hétvégét együtt töltöttük. Az elején együtt filmeztünk, együtt mostunk fogat, kajáltunk, szinte el sem szakadtunk egymástól. Néha a WC-hez is elkísért. Nem zavart, imádom a közelségét. Amint hazaért a családja, bemutatott nekik. A szülei ugyanolyan kisugárzásúak, mint a ház: gazdagok. Ez már csak a ruhájukon és ékszereiken is meglátszott, valamint a beszédstílusukon. Nem sokat beszélgethettünk, nemsoká ismét elmentek. Taehyung szerint szimpatikus voltam nekik, de én ebben nem lennék olyan biztos…

Dyul csak vasárnap délután jött haza. Mondanom sem kell, nagyon meglepődött a jelenlétemen. Elméletileg valami barátjánál volt, mert nem akart a testvérével egy légtérben maradni.
- Ha tudtam volna, Süti, hogy itt leszel, biztosan itthon maradok, hogy kiélvezhessük egymás társaságát - dob felém egy elég sokat mondó félmosolyt, mire feláll a szőr a hátamon. Valahogy - nem is értem, miért - az ő ajánlata nem tűnik olyan csábítónak, mint Taehyungé. - Minek köszönhetjük a látogatásod?
- Csak átjöttem, nem volt különösebb oka - mosolygok, mire Tae felhorkant mellettem. Váratlanul átkarolja derekam, magához húzva. Dyul csak egy mindent sejtő pillantást vet ránk, majd ráhagyva a dolgot elköszön és visszavonul a szobájába. Kezdem azt hinni, Hea és Dong-yul nem igazán illenek össze. Az egyikük kitartó, a másikuk elég könnyen feladja a dolgokat. Hogy hozzuk ezt a kettőt össze?

Miután végre összepakoltam a cuccomat és egy csókot is váltottam Taehyunggal a házuk előtt, elindulok hazafelé. Elég mozgalmas hétvége volt, ha azt nézzük. Ebbe belegondolva halvány rózsaszín árnyalat fut végig arcomon, egy széles mosollyal karöltve. Szeretem.

Viszont ideje lenne Heajung és Dyul összehozását kigondolni. A múltkor, hármasban elmentünk a rajzszakkörre és beírattuk Hea-t, de Dyult már ott sem érdekelte. Végig velem és a rajzolással foglalkozott. Érdekli őt egyáltalán az ellenkező nem? Biztosan, hiszen szerelmem elől is sorra csábította el a lányokat. Homlokomra csapva jön a felismerés, hogy nekem tulajdonképpen van már tervem. Azaz, korábban átfutott az agyamon, de épp azzal voltam elfoglalva, hogy Tae mit érez irántam. Ha Tae hajtana kicsit Heajungra – persze, csak látszólagosan – talán Dong-yul felfigyelne erre. Vagy, jobban rám hajtana, ki tudja. Egy próbát megér, más ötletem amúgy sincsen.

Miközben sétálok a házunk felé, előkapom a mobilomat, és már írom is az SMS-t szerelmemnek, melyben leírom az ötletemet. Jobb lett volna személyesen megbeszélni, de hát ez így alakult. Most már nem megyek vissza. Épp, hogy elküldöm és visszacsúsztatom a készüléket a zsebembe, már rezeg is, miszerint válaszom érkezett. Ezt megmosolyogva olvasom el az üzenetet:

„Ha szerinted ez jó ötlet, akkor szerintem is. De azért vigyázz magadra. Holnaptól a suliban tegyünk úgy, mintha nem lennénk már jóban. Én bókolgatok Hea-nak, de, hogy ne értse félre, mindenképp tájékoztasd a tervedről. Ha megkérdezi, miért hajt Dyul azokra, akik tetszenek nekem, találj ki bármint, csak ne mond meg neki a kapcsolatunkat. A föld alá süllyednék, ha kitudódna, hogy annak a seggfejnek vagyok a testvére. Vigyázz hazafele menet! XOXO”

Ezen elgondolkozva jöttem rá, hogy igen, valószínűleg Heajungnak is tudnia kéne erről, nem? Hülye vagyok. Én simán elfelejtettem volna.

Hazaérve, a táskám tartalmát ki is pakolom, majd laptopom az ölembe vége huppanok le az ágyamra. Azonnal küldök egy üzenetet a lánynak, mielőtt totálisan elfelejtem, így a tervem se legyen emiatt elrontva.

„Szia, Hea! Van egy ötletem, hogy kéne felkelteni Dyul figyelmét. Valamiért, ha Taehyungnak megtetszik valaki, Dong-yul azt a személyt megpróbálja elcsábítani. Szóval, Tae bókolgatni fog neked, meg hasonlók. Így könnyen a közeledbe férkőznek mind a ketten. Szóval, több esélyed lesz felhívni a figyelmét magadra, ne rontsd el az esélyed! ;)”

Lecsukom a gépemet, majd elővéve a leckét annak is nekiállok. Végül is, tanuló vagyok, vagy mi…

Azért, elég megnyugtató, hogy Taehyung is így érez irántam. Ez azt jelenti, hogy mi most járunk? Vagy mi? Biztosan, csak ez így nem lett kimondva. Egy darabig nem is lesz, úgy néz ki. Távol kéne maradnom tőle, nem? És át sem mehetek hozzá, mert ott van Dyul is. Mégsem olyan jó ez az ötlet, mint először tűnt… Épp csak összejöttünk, de mégsem, de mégis…

Befejezve az aznapi teendőimet, egy kis kaját behozva nyitom fel ismét a laptopomat, megnézve, válaszolt-e Hea. Nem csalódtam, miután elküldtem, jött is a válasz 5 perc után. Mindegy, más dolgom volt.

„Rendben! JUJJJ annyira izgulok!!!!!!!!! Köszönömköszönömköszönömköszönömköszönöm!!!!!!!!!!! <3 <3 <3 :* <3 ;* Ezt még biztosan meg fogom hálálni nektek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”

Annyira furcsa, ahogy a lányok leveleznek… Minek ez a sok jel? Jézus…

Taehyung Pov.

Érzem, hogy a telefonom rezeg, miszerint SMS-em érkezett. Azonnal rávetem magam, reménykedve, hogy Kookie írt nekem valamit. Mikor lettem ilyen lányos? Ez undorító. De elnézem magamnak, ha róla van szó.

Megnyitva a valóban tőle érkezett üzenetet olvasom el a kis tervét. Kicsit elszomorodom, mivel nem is konkrétan miattam írta, hanem a miatt a ri…lány miatt, aki miatt majdnem elvesztettem őt. Mondjuk, már nincs miért haragudnom erre a… nőstényre, azt leszámítva, hogy most vele kell foglalkoznunk. Megértem én, hogy ezt meg kell tennünk miattunk is, de idegesít, hogy megint alig fogunk beszélni egymással. Nem lesz nehéz eljátszani, hogy összevesztünk, az utóbbi pár napban - a hétvégét leszámítva - alig beszéltünk. Talán Dyul most azt hiszi, hogy kibékültünk, ami hiába igaz, nem szabad így tűnnie. Pedig éppen csak összejöttünk… azt hiszem.

Mikor visszaírtam neki, nem bírtam megállni, hogy egy XOXO-t oda ne biggyesszek a végére. Elvégre, tényleg csókolgatnám. Minden percben, mindenhol. Remélem, azok ketten hamar egymásra találnak, mert már most hiányolom szerelmem illatát, melegét, hangját… érintését. Azt hiszem, megszállott idióta vagyok, vagy szerelmes. Vagy mindkettő.

 (Sziasztok! Bocsi a rövid részért, de a következő biztosan hosszabb lesz. :) Remélem, nem túl béna a többihez képest, kezd elszállni az ihlet ehhez a ficihez... ^^"

Viszont, a My Heart blog írójával, Zsuzsi~val közös ficit is elkezdtünk írni! Az első rész már kint is van egy új, közösen indított blogon: Egy éj egy álom

A címe pedig: Sokat kérsz!

Jó szórakozást hozzá!)

[A képért köszönet: a Best Part of my Life írójának, K.C.-nek!

Akinek még van kedve, küldjön Vkook-os képeket a facebookomra!]